Szeretek minden embert. De, ha ez vigasz,

amit az előbb mondtam az nem igaz.

Csalódtam, szinte minden emberben.

Özönvízkor, - ősünk, miért nem veszett oda a tengerben?

Az ÚR bebizonyította, megmenti úgyis.

Vigasz? - hogy tévedhet az ÚR is.

Neki van igaza úgyis. Na, ja.

De, nem ezt mondta Maja.

De az úgyse érdekes.

Bár ez, még nem végleges,

(meg-hát nem is lényeges).

Még temetetlen a holnap. Még most ássák a sírját.

Bánatos szemmel mondta a lány.

De, tényleg felmennék hozzád, csak nincs közös témánk.

Téged nem érdekel a holnap.

Egyáltalán hol laksz?

Te se érdekelsz kisanyám! Gondoltam,

de nem mondtam.

Dehogy udvarias! Egyszerűen gyáva voltam.

Anyám azt mondta volna, hogy gyantusz.

Nem szerette volna, hogy feljöjjön bármilyen lány,

de szeretett volna unokát. Hát nem ellentmondás?

Göddel tétel, - gondoltam.

Fogalmam sem volt, - mi az?

Zöld szemeivel, valami zöld jövőbe nézett,

miközben az emberiség, sírját ásta a jövő.

Hát ki másnak? A jövő nemzedéknek.

Nemzedékek?

Egyszer vége lesz ennek az egésznek.

El kell ásni a múltat.

Árt az igazságnak: ha kiderül,

- hogy nincs,

- hogy nem létező kincs,

ha kiderül,

- hogy vak, csak véletlenül lecsap.

Az ügyvéded? – úgyis becsap.

Pénzed elszedi. Megkopaszt. 

A bankárok? – nem különben.

Vigyázz! Ne essen folt a becsületen.

A hazug embert nem szeretem! – mondta a politikus.

Lássátok be, hogy ez így, tényleg mennyire logikus.

Megjelent éppen jókor.

Sok igazán jó állásban lévő,

fő állásukban, jó munkát végző,

hivatásos észdonor.

Hajnali derengés ereszkedett eszmélő tudatomra,

és a ma, lecsapott, mint a kobra.

Lépten-nyomon becsaptak, de nem vertem nagydobra.

Hát, na-ja!

Ha már dob, akkor Nagydobos.  Tökfesztivál.

A tömeg roppant kíváncsi. Tökökre kandikál.

Keresztes Ildi énekelt. Integettem. Visszaintett. 

Azt kérdezte a mellettem álló nő: Maga ismeri a művésznőt?

Nem. Válaszoltam kereken.

Tényleg nem ismerem, csak integettem.

Vajon mitől érdekes?

- vagy érdektelen az életem?

Meg egyáltalán. Kinek?

Neked? Nekem?

Mostanság nincsenek fesztiválok.

Ha, valahová indulok, előtte hezitálok.

Most, menjek? - vagy ne menjek?

Meg egyáltalán minek?

Rendre merülnek fel a kérdések,

de sose érkeznek válaszok.

Isten bizony, ebbe belegárgyulok.

Gondolataimban a zöldszemű még ott papol.

Köröttem a jövő hurka szorul.

A kocsmáros éppen friss sört csapol,

- akkor meg mitől érzem magam ilyen?

Na, jó! Inkább azt mondom: ramatyul.

                                          -.appa.