A munkával kapcsolatos fejtegetésedre reagáltam csak.  Nehogy megharagudj nekem. Ugyanis megnyugtatásodra közlöm veled, nem én nevetlek ki. Ezt mindenképpen tudnod kell. Ilyen lett a világ. Tény. Becsületes munkával, nem lehet (nagy) pénzt keresni. Meglehet élni. Többnyire nem is gondtalanul. Már gyerekkoromban gyanús volt, hogy dolgozni kell, mert a munka előbb utóbb meghozza gyümölcsét. Hát nem hozta. Se apai, se anyai ágon nem gazdagodott meg senki, a munka miatt. Azt is mondták, hogy aki becsületesen, lelkiismeretesen dolgozik, azt előbb-utóbb elismerik. Érted? Ez a sok előbb-utóbb, sose jött be. Köszönöm, hogy véleményt formáltál, az általam írtakkal kapcsolatban. Nézd. Nem zárhatjuk ki, hogy van benne cinizmus. Mentségemre legyen mondva. Tőlem kitelik, hogy nem tisztelem eléggé a költészet szent oltárát. Nincs meg hozzá bennem az alázat, ahogy a nagyok mondják. Talán ezért nem lettem költő. Talán másért. Ezt nem próbáltam megfejteni. Ez az alázat is egy képmutató dolog. A sportolók is mondanak ilyeneket, hogy alázattal kell lenni. A befektetett munka, ott is meghozza a gyümölcsét. Teszem Neked hozzá, meg a doppingszerek. Nem mondjam ilyen csúnyán ugye? Rendben. Akkor, a teljesítményfokozók. A versekkel kapcsolatban azt gondolom, nem érdekes a jelző. Kategorizálni, hogy unalom, és mindennapok. A kettőt együtt kell szemlélni. Tisztában vagyok vele, hogy szükséges kategorizálni. Azt is látnunk kell, hogy nem a költő szempontjából. Bizony nem. Az olvasó szempontjából. Ők ugyanis úgy keresnek rá. Mondjuk szomorú szerelem. Feldobja ezeket a verseket a kereső, és az olvasó ki van szolgálva, meg elégítve, és kesereghet, bánkódhat kedvére. Vannak aztán költők, akik iparszerűen írják ezeket a verseket. Mintha erre szakosodtak volna. Nem is mintha. Kimondhatjuk, hogy erre szakosodtak. Ha nem sorolod be, akkor a gépállat megjegyzi, hogy nem jelöltél kategóriát. Na, így lett ez unalom, és mindennapok bejelölve. Abban látom a lényeget, hogy telnek a napok, ami azt is jelenti, hogy az évek is. Ezzel fordított arányban, csökken az élet hossza. Persze gondolhatunk végig dolgokat, naponta akár többször is. Nem találunk megnyugtató, és bizonyosságot nyújtó megoldásra. Olyan személyt sem tudunk, aki tudna. Azt gondolom, az ezotéria sem megoldás. Életünk tele van pótcselekvésekkel. Ezt vagy bevalljuk, vagy nem. Az ember beállítottságánál fogva, meg van győződve, Ő pótolhatatlan. Egyszer aztán, elér a mindennapok unalma. Ilyen egyszerű ez. Rájön az ember, hogy gondolkodhat ezen-azon, de nem old meg semmit. A prédikátornak igaza van. Hiábavalóság. Minden hiábavalóság. Valahogy úgy van ez, hogy valami szépre emlékezünk, és egyszer csak érezzük, hogy fáj, a hiánya. Nemcsak személy hiányozhat. Tárgy is, vagy egy hangulat. Esetleg egy érzés, amit igazából nem is tudsz már felidézni. Arra emlékszel, milyen nagyszerű is volt. Valahogy eltűnt, elmúlt és most érzed a hiányát. -.appa.