Régen nem írtam, amiért elnézést is kérek. Megint volt, ami felbosszantott. Itt volt a Te szedd. Menjünk szemetet szedni. Hát menjen, aki szétdobálta. Vagy ott vannak a közmunkások. Lehetne Nekik értelmes munkát adni. Biztosítsanak részükre eszközöket, oszt csinálják. Nem utolsó sorban, amit összeszedtek, azt vigyék el. Összekotorják a falevelet, aztán nincs mibe rakni. Szerte, szertendő széjjelhordja a szél, ahogy Fekete Zoli mondaná. Lássuk be, mikor az ember dolgozik, amikor azt látja, a munkája kárba vész, azt érzi semmi értelme dolgozni. Megértem Őket, hogy nem szívesen dolgoznak. Jut eszembe. Olvastam, az ember lábnyomáról, amit a környezetben hagy. Na, a cigány ebből a szempontból a bigfoot. Megmondom Neked, miért gondolom ezt. Nézd majd meg. Kijön a cigány a boltból. A zacskóban lévő kifli csücskét foggal megharapja, és elengedi a zacskót. Azt elfújja a szél. Az előttünk lévő parkban szoktak reggelizni a közmunkás cigányasszonyok. Leülnek a padra, esznek, csevegnek. Ami szemét keletkezik, azt körbe hajigálják magukon. Ott van mellettük a zsák, a kuka. Nem dobják bele. Elválasztják a munkát, a reggeli szünettől. Mikor indulnak tovább, akkor összeszedik, az elhajigált csomagolóanyagokat. Hát, erre a környezeti lábnyomra gondoltam. Múltkori kérdésedre. Persze, hogy jó. Minden jó, ami előrébb viszi az emberiséget. Vagy valamerre viszi. A végtelenben, ami a világegyetem, nem tudjuk merre is van az előre. DE! A jó, még mindég jobb, mint a rossz. Legalábbis így mondták, annak idején. Ebben nevelkedtünk. Amit kiskorunkban belénk neveltek, azt a mai napig hajlamosak vagyunk elhinni. Emlékszel? Volt az a mondás, hogy készpénznek veheted. Ami akkor azt jelentette, hogy biztosan megkapod. Nem ígérgetés. Nagyapáink korában, gondolom azt jelentette, hogy nem váltót ad. A Mi gyermekkorunkban sem volt még bankkártya. Amerikában volt, de nálunk 1990-től van. Akkor ezt is megbeszéltük. Gondolódzkodtam én már hasonló dolgokon, de megint csak előveszem. Megfigyelted már? – az embernek van egy gügye gondolata. Állandó jelleggel a tökéletességet hajkurássza. Mindenképpen el akarja érni. Ezért mindent megtesz. Érdekessége a dolognak, hogy ez alatt azt értjük, hogy megfeleljünk mások elvárásainak. Ez, a Mi szemléletünk. Ha japánra gondolok. Most gyakorta gondolok japánra, mert Gyimka leánykám odament cseresznyevirágzást nézni. Itt közbevetem, mert nem igen meséltem Neked. Gimis korában, a Coca Cola pályázatán második lett. Zöld mezőben ült egy kimonós alak, és a felkelő napban nézte a virágzó cseresznyefát. Szóval foglalkoztatta ez a téma, és most ott nézi eredetiben. Az sem lehetetlen, hogy vesz kimonót. Attól függ, mennyibe kerül? De, térjek vissza, - mire is gondolok? A japán hagyományok arra tanítanak bennünket, hogy szemléljük a világot. Időnként álljunk meg. Gondolkodjunk el, nézzünk körül, és fogadjuk el olyannak a világot amilyen. Itt a természetes dolgokra gondolok, mint mondjuk az öregedés. Az általunk kívánt tökéletlenség, és az elmúlás, az enyészet, békésen megfér egymás mellett. Következnek egymásból. Ezek elfogadása természetesnek kellene, hogy legyen. Úgy látom, hogy ez nem mutatkozik meg a Mi mindenek felettinek kikiáltott, csodálatosnak mondott, európai keresztény kultúránkban. A cseresznyevirágzás is az életkörforgását mutatja meg. Benne van a múlt, a jelen és a jövő. Hisz, amikor egy virágzó cseresznyefára nézel, tudod virágzott a múltban. Látod, most is virágzik. Mi több? - ebben a pillanatban benne van, hogy a szirmok lehullnak, és termés lesz a fán. Azt is tudjuk, joggal gondoljuk, hogy a fa a jövőben is virágozni fog. -.appa.
