No, a tegnapi nap tisztáztuk, hogy haiku nem egy gyönyörű szőke, mit is beszélek, fekete hajú japán hercegnő, aki elkápráztat taka shimada frizurájával, és szépségével. Térjünk vissza a verseléshez, ami engem nem kápráztatott el. Lehet ennek oka az is, hogy nem olvastam igazi haikut. Sikerült beszerezni ismerősömnek, egy magyar nyelven megjelent könyvet, amelyben a legnevesebb japán haikuköltő versei vannak. A beszerzés után, alaposan áttanulmányozta a könyvet. Ennek köszönhetően mondhatjuk nagyszerű haikukat ír. Ettől függetlenül, Ő is azt tartja, hogy a magyar nyelvnek ez nem sajátossága. Vitába is szállt többször ebben a témakörben. Itt közbevetem, hogy tudjátok miről is van szó. Van olyan illető, akinek igazán fogalma sincs a valódi haikuról. Ilyeneket ír, hogy európai stílusú haiku. Emellett állítja, hogy van "magyar haiku", s azt Ő műveli a legmagasabb fokon. Hát erre mondhatjuk, hogy van önbizalma.  Kitalált valamit, amit rá akar erőltetni a többi versírogató költőre. Annyi bizonyos, hogy nem tudhatjuk így működik e, ez a dolog. Ha sokat ismételgetnek valamit, akkor bizony azt elhiszik. A sok lúd disznót győz, bölcsessége érvényes lehet a szövegelésben is. Gondoljátok végig: bizonyított a mindennapi életben, a politikában. Az embereknek, nem az értelmére kell hatni, csak szajkózni kell, és majd felismerik benne ők is az igazságot. Mondottam már, hogy én nem vagyok hauki rajongó. Az illető, akiről beszélek, nagyon szereti. Említettem már. Erőltetettnek tartom a haikut. Amit Ő ír, azt meg különösen. Mondhatnók, majd belejön. Én valamiért, talán az illető személy mentalitása miatt, nem hiszek. Vele kapcsolatban még azt szerettem volna elmondani, roppant szigorú szabályai vannak, a verseléssel kapcsolatban. Teszem hozzá, Ő maga sem tartja be. Na és következő teljesen non sens kijelentése: szabad-verselés márpedig nincs! Térjek vissza, mert igen elkalandoztam. Ez magyaros dolog. Annak idején őseink is kalandoztak. Haikuval kapcsolatban tehát ezekre gondoltam, figyelembe véve azt is amiben kiokosításra kerültem. Haikut olvasva, megállapítottam magamban, hogy két strófában kicsit elcsatangolt írója az "én" felé. Akartam is írni emiatt, hogy ezek tényleg háromsorosok, de aztán nem tettem meg. Azon kívül, hogy mi nem úgy viszonyulunk a természethez, mint a keleti népek, van még egy nagy különbség. Nem a mi világunk a Japán gondolkodásmód. Aztán vegyük figyelembe, hogy a japán írás képírás. Ebből eredően, nekik egy kép villan be. Ez a mi latinos írásmódunkban elképzelhetetlen számomra. Nekünk körbe kell írni, maradjunk a már egyszer citált gólyás példánál. Másrészt, mi nagyon nagy többségünkben nem vagyunk hajlamosak a filozófiára, az ilyen jellegű gondolkodásra. (Egyszer írtam is egyik társunknak. Amit írt az nem filozofálgatás). Legfőbbképpen aztán, nem is hasonlít a filozófiánk. Óriási különbség van az európai, és a japán világszemlélet között. Az Ő filozófiájuk is természet központú, mint a haiku. Azt hiszem, náluk tényleg megvan a bölcs szemlélődés. Az én életszemléletemmel nem lehet mit kezdeni, ilyen szempontból. Miért nem írok haikut?  Amiért apevát, szonettet, vagy bármi mást sem. A legfőbb akadály, hogy roppant lusta vagyok. Ezért aztán irkálom a sorokat egymás után. Oszt annyi szótag lesz, amennyi.   -.appa.