Minden év valamit rám, és rád is rak.

Aztán egyszer csak a nyakunkba szakad.

Az ifjúságból, emlékfoszlány marad.

Idecsöppentem, a mindenségbe. Az ám.

Beleegyeztem én ebbe, egyáltalán?

Az életét az ember, csak egy időre kapja.

Nem örömmel. Ódzkodva kicsit, de visszaadja.

Kis jel tűnik el a világban,

így vagyunk ezzel mindahányan.

Infarktus. Mire gondoltam,

mikor kicsit ellazultam?

Nem volt ez konkrét, ennyire.

Összességében semmire.

Nehéz e feldolgozni? Kérdik.

Elhiszem, hogy sokan nem értik.

Megfordult fejemben, hogy leszek nem soká halott.

Aztán az ÚR, még utánam nyúlt és megfogott.

Félórát, egy órát sétálgatok.

Ezt javasolják az orvosok.

Valamerre tétován elindulok,

és hiányzol, amikor rád gondolok.

Talán nem is tudod, hogy hol vagyok.

Ne bánkódj majd, amikor meghalok.

Az egészet, megértéssel fogadd.

Egy ima, meghozza nyugalmadat.

Most, hogy jövőmön elmélkedek

Illik ide, egy végrendelet.

Végtére is jelentéktelen ügy az egész.

Azt kérem tőletek csak. Ne legyen temetés.

Olyan megalázó valahogy,

hisz fogalmuk sincs, hogy ki vagyok.

Már az, hogy kifecsegik az életút titkait.

De, rosszul tudják, a valóságot elferdítik.

Csinálj úgy ezzel is, mint mással. Tudod?

Elmosolyodsz, aztán ezt is rám hagyod.

                                                                          -.appa.