• Margó versében a hiányról írt. Valakinek a hiányáról. Nagyon megfogott, megkérdeztem hát: elérhető vajon?, - hogy ne hiányozzon, aki hiányzik. Azt írta. Nem, de mindent megpróbálunk, hogy ezt ne vegyük észre. A fájdalom enyhül, a hiány marad. Olvastam valahol, hogy az élet nem más, mint hiányérzetek összessége. Van ebben valami...
• Erről, az alábbi négy sor jutott eszembe.
  „Nem kell a holnaptól félni.                                                                                                                                  A van-t, fel kell élni.                                                                                                                                             Az életben nincs talány.                                                                                                                                       A halál, úgyis megtalál.”

Gondoljuk csak végig. Mennyire igaza van a természeti népeknek. Nincsenek napi gondjaik. Minden nap hoz valami újat. Megvan a majdcsak lesz valahogy reménye. Nagyszüléimtől hallottam. „Úgy, még sose vót, hogy valahogy ne lett vóna.” Mennyi igazság van ebben! Az ember tehetetlen, a sorssal szemben. Ezen emészthetjük magunk, míg belebetegszünk. Tennünk kell, amit lehet. Mit tehetünk? Hát próbáljuk meg jól érezni magunkat. A sors nyújt valami választási lehetőséget. Ahogy a mondás tartja. „Az élet nem áll meg!” Hogy ez nem igaz? Persze, az egyén élete megállhat. Erre mondja a sors: oszt akkor mi van?

• Egyik versemmel kapcsolatban, a következőt válaszoltam. El is felejtettem, hogy ilyen kísérleti, formabontást is elkövettem. Többször volt olyan illúzióm, hogy a gondolatok szabad áramlása jó. Csakhogy, a szavak egymásra hángálása zavart okoz, az értelmezésben. Még a szabatosan megfogalmazott mondatokat is félre lehet érteni. Azt gondolom. Számomra, a gondolataim érthető módon történő átadása megoldhatatlan problémát okoz. Említettem már, a magyar dogáimat. A helyesírás és a külalak mindég egyes volt. Viszont a fogalmazás: 2. Rákérdeztem. Indoklás, Marci bácsitól: Amilyen sokat írsz gyerekem, annyi jó, csak van benne, hogy egy kettest megér. Nem tudta elolvasni az írásomat.
• Másik versemmel kapcsolatban: Ez egy egyszerű és mindennapi történetből lett, egy hosszú vers. Ez bárkivel megtörténhet, de bármit hallunk is, nem gondolunk bele. Bárhogyan is hasonlítanak az emberi sorsok, mindég abból indulunk ki, hogy a Mienk, azért mégiscsak más. És, ebben van is igazság. Ezt a verset 234-en olvasták. 27 embernek tetszett a vers. Ez a statisztikája. A hosszú írásoknak meg van az, az átka, hogy már elolvasni is lusták az emberek. Hát még végig gondolni? Köszönöm, hogy Te, végig gondoltad. -.appa. fenn