Mikor nyugdíjas lettem, nekem más volt a helyzetem, mert maradt a vállalkozásban munkám. Tartoztak hozzám védőnők, meg nővérkék, a járóbeteg rendelőben. Vérvételes labor, fogröntgen. Keresztanyám, még rögönyt mondott. Nagyanyám elküldött bennünket a patikába istókpirinért. Más világ volt az. Nem volt még ennyi frinc-franc fájdalomcsillapító. No, ennyi elég a nosztalgiából. Nyugdíjas lettem, egy szép december harmincadikán. Reggel kimentem pergetni, és fogtam egy kilóhuszas csukát. Két nap múlva meg, nyugdíjszerű ellátást kaptam. Úgy voltam vele, hogy ha már nyugdíjas vagyok, akkor lehetőleg dolgozzak minél kevesebbet. Építgettem le folyamatosan a meglévő állandó munkákat, de mindig beesett valami hirtelen jött, „de csináld mán meg” meló. A vállalkozást, az infarktus utáni évtől megszüntettük. Most állományban vagyok egy cégnél. Ma is megyek nyolcra, mert audit lesz, ahol dolgozom. Szóval mindig lekötötte valami az időm. Azt, hogy ne dolgozzak a mai napig sem sikerült elérnem. Pedig erősen megcéloztam. Egyszerű oka van ennek. Az eddigi életemben, sose szerettem dolgozni. Most meg, vén fejjel már nem szeretnék rászokni. Függővé válni. Másrészt járkálok horgászni. Az idén a tegnapi nap volt a 131. nap, amin horgásztam. Ez nem sokat szaporodhat, hiszen ma december másodika van. Azt hiszem ez is oka, hogy kialakult nálam, hogy nincs igényem a menésre. Zsuzsa is állandóan szeretne menni. Ő nem ilyen egyházi keretek között, mint ahogyan Te tervezed, és nem utolsó sorban, inkább busszal, és nem gyalog. Surrognak a kerekek. Nézi a tájat, de többnyire olvas. Erdély mániája van, meg ott ismerősei. Mindig csodálja, hogy milyen szép. Úgy gondolom a hegyek, nem azért vannak, hogy nekünk szép legyen a környezet. Földtörténeti, geológiai, meg biológiai hatások miatt olyan, amilyen. Ő, itthon is szívesen mászkálna. Itt is inkább a hegyekben, csak nem nagyon ér rá. Nekem nem különösebben érdekes, a hegy látványa. Sátoraljaújhelyen nőttem fel. Ott is születtem, a Ligában. Így hívták a szülészetet, ami nem is a kórházban volt, hanem a piac felett a Hecskén. Ami végtére is, a hegyoldalban található. Megszoktam hát, hogy vannak hegyek. Jut eszembe, hirtelenjében a hegyekről.

„ Mit nekem, te zordon Kárpátoknak

Fenyvesekkel vadregényes tája!

Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;”.

Petőfivel ellentétben, Zsuzsi nem így van vele. Az Ő képzete járja, a hegyvölgyeket, pedig lenn, az Alföld tengersík vidékin született. Ha mán vers, akkor legyen kövér. Nem pont így van a mondás, de ez jutott eszembe. Meg az, hogy: Te, miért írsz verset? Én, nem tudom, miért írok. A középiskolában, mint azt egyéb helyről tudjuk, azért kezdődött, hogy szebb legyen az írásom. Legalábbis Egyed szerint, javulnia kellett volna, vagyis, azt várta. De hát tévedett. Nyílván egyébben is. Mondjuk, illetve én mondom, de felőlem mondhatja más is. Azt is, hogy egyébben is tévedett Egyed. (de, most nem ezt akartam kimondani). Szóval nekiszaladok újra. Mondjuk, verset nem tudok írni. Lusta voltam azzal foglalkozni, hogyan kell. Egyébként sem érdekelt. Úgy rám jön időnként, oszt irkálok valamit. Veled ellentétben, én variálok vele. Sőt több verzió is létezik. Alapvetően azért, mert elfelejtem hová lett elmentve. Na, akkor most én is elmentem magamat holnapra.   -.appa.