Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy milyen remek dolog a gyors a technikai fejlődés. Hát tévedtek. Olyan gyors, hogy kütyük nagy része nem is használható mindenki által, felhasználó barátság ide, vagy oda. Normális ez? Vagy az normális? - hogy évente dobnak piacra újabbnál újabb termékeket. Rengeteg műszaki cikk kerül piacra. Ezeket megveszik az emberek, mert beléjük beszélik. A ruhákat is ontják a gyárak. Apám legénykori öltönyét, pár éve odaadtam a múzeumnak. Egy szakadás nem volt rajta. Igaz, nem gyári volt. De odaadtam a nagykabátját is, ami gyári volt. VOR (Vörös Október Ruhagyár). Most olyan ruhákat gyártanak, amik eleve szakadtak, tépettek. Az a sikk. Amit megveszel, az nem időt álló. A ruha két év alatt rongyos lesz. Na, most felhívtam a figyelmét a gyártóknak. Nem miattam, de még silányabb cuccokat gyártanak majd. Miért is ne? Egy szezon alatt kimegy a divatból. Butítanak mindenkit. Rendben van. Régen is butítottak. Erőszakkal kényszerítettek emberekre dolgokat. Most, lelki kényszer van. Bevetve ellenünk a pszichológiát, manapság észre sem vesszük, és örömmel tesszük meg, amit akarnak. Állandó elvárás van, és állandó tanulás. Egy megfelelni akarás kényszere alatt élünk. Nem tudod megcsinálni? Öreg! Jön más, aki boldogan megcsinálja. Aztán vállalod, és megcsinálod. Igaz boldogtalanul. Emiatt aztán az emberek, nem becsülik egymást. Ellenfelet, olykor ellenséget látunk egymásban. Megszűnt, hogy segítek a másikon. Minden, mindenhol a devianciát harsogja. Éjjel nappal Budapest (egy tévéműsor, + édes élet, való világ) Természetes, hogy ez a minta, egy erkölcsi gátlásait, erkölcseit vesztett generációt teremt(ett). Ha Ő azt tette, én arra még rátromfolok. Egy olyan generációt állítottak elő, amely nem fogja fel, hogy prostituálták (észre sem veszi). A pénzért bármire képes. Ők azt mondják, hogy hírnév. Pedig mik Ők? Ketrecbe zárt bazári majmok. A mai kor embere képtelen felfogni, hogy igazából, az emberek egymásra vannak utalva. Nem vagyunk egyformák, és a megértés hiány, a tolerancia, egymás segítésének elmaradása félre viszi, a társadalmon belüli kapcsolatokat. Nagy az elvárás. Most akarok mindent. Most vagyok fiatal. Felmerül a kérdés. Valóban, csak a pillanatnak kell élni? Nem lesz holnap? Mindig, mindenhol győzni kell? Nem lehet segíteni egymást? - a másik embert? Legalább egy kicsit. Elvetünk mindent. Minden rossz, elavult, ósdi. Tudunk helyette valamit felmutatni? Valami olyasmit, amire majd jó szívvel gondol az emberiség. Aligha. Ebben a technokrata világban, az ember személyisége elsikkad. Annak idején, azt mondták a példaadás fontos része a nevelésnek. Ma rendre lehülyézik a tanárt. Okos pedig – oszt mire ment vele? Senkiházi csóró a tanárságával. Csak a sok pénz számít. Kevés munkával, sok pénzt keresni, nagyon gyorsan. Aztán sok tartalmatlan szórakozással¸ elkölteni. Csodálkozhatunk akkor azon, hogy a most kiadott rendőrségi statisztika szerint, milyen sokat emelkedett a kábítószerrel való visszaélések száma. A drog elfedi a valóságot. Még egy dolgot vetnék fel. A családon belül is egyre harapózik a megértés hiány. A házastársak nem értik meg egymást. Miért azt kellett tenni? A gyerek nem érti, - Neki miért nem lehet? Más gyerek miért teheti? Nem próbálják, - megérteni egymást, - megbeszélni a dogokat. Megy a duzzogás, a hirigelés. Ennyit kértem Tőled csak, de erre se vagy képes! Valójában ezek kialakulásához az vezet, hogy nem is volt kérés. Inkább, egy ki nem mondott, erős elvárás, ami bosszantja a másik felet, és azért is betart. Te, sem hagysz Nekem semmit. Mindezt magukban füstölgik el. Őrlik egymás, és saját idegeit. Velejár, hogy a munkahelyen meg folytatódik, a kollégákkal. Nekik, miért legyen jobb kedvük? Mit várhatunk? – egy állandóan spannolt, túlfeszített idegrendszertől. Ite missa est. -.appa.
