Mit tesz Isten, ma hajnalban olvasgattam ezt, meg azt. Mit látok? Pusztulnak a méhek. Jól tippeltem tehát a minap, hogy a Nyugati-főcsatorna vizén pörgő méhek, nem a véletlen művei. Sajnálom szegény méheket. Természetesen szegény méhészeket is. Semmiféle kártérítésre nem számíthatnak. Miből gondolom? Kormányzati szinten nem számítanak állattartónak. Mezőgazdásznak meg főleg nem. Nagy környezet védők vagyunk, úgy nemzeti szinten. Védjük a környezetünket, a vizeinket meg főleg, hiszen államelnökünk is állandóan a vizek védelméről beszél, itthon és külföldön egyaránt. Természetesen, minden környezetvédelemmel kapcsolatos megnyilvánulás, ami mindenféle politikus részéről történik a Földünkön, az Föld lakosságának megnyugtatását szolgálja. Nyugodtan mondhatjuk, az emberek félrevezetését, egyszerűbben mondva becsapását szolgálja. Ha, valaki elolvassa a 2013. évi CII. törvényt, a halgazdálkodásról és a hal védelméről, akkor meglepődik, hogy mit tapasztal a való életben. Vannak ugyan őshonos, és idegenhonos halak. Az idegenhonos, más néven invazív. Nem mondhatjuk, hogy migránsok, mert ezeket mi emberek telepítettük be hazánkba. Természetesen ez nem teljesen igaz, hiszen az éghajlat változásai hazánkat is elfogadható élőhellyé tették. Gondoljunk csak, a délről felvándorló kullancsokra. A halaknál nagyon jó példa erre az ezüstkárász. A hetvenes években csak ikrások voltak belőlük. A tejesek nem éltek meg. Szaporodásuk, úgy történt, hogy összeívtak más pontyfélékkel. Megindult az osztódás. Tovább is haladt, de nem volt apai gén. Így aztán mindig ikrás ezüstkárászok keltek ki. A nyolcvanas években jelentek meg a tejesek. Ezt nem is akarták nekem elhinni, amikor a Magyar Horgásznál elmondtam, hogy most már tízből,  három ezüstkárász fiú. Ezzel, csak azt akarom mondani, hogy mi, nagyon bölcs emberek vergődhetünk a természet ellen, nem érhetünk el semmit. Amelyik faj megtalálta az életfeltételeit, az szaporodni fog. Amelyik faj nem találta meg, azt védhetjük agyba-főbe, nagybőgőbe, az bizony sodródik a kihalás felé. Ezt nevezték evolúciónak, mikor még hittek benne. Az emlegetett törvényben meghatározták, hogy élővizen csak rekreációs halászat lehet, meg horgászat. E két tevékenységet folytató emberek a halat nem adhatják el. Mégis, hogyan lehet akkor kiírva, minden Tisza menti faluban, hogy tiszai hal eladó. Azt rebesgetik, hogy az orvhalászok elektromos eszközökkel éjjel megfogják a halat, és ezek abból származnak. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy az interneten minden megkötöttség nélkül, szabadon lehet elektromos halászeszközt vásárolni, holott nem veszélytelen a használata. Igaz, a barkácsoló típusú emberek villanypásztor berendezést is átalakítanak halász eszközzé. Ezek az eszközök viszont megölik a halat. A Nyugati-főcsatornán a hídlábnál láttam már 3 kiló körüli amurt megakadva. Félkilós balint. Aztán felfigyeltem valamire a hídtól lejjebb. Az bizony hal lesz.

Az bizony, és nem is kicsi.

A cigány horgászok azt mondták. Gyula bácsi. Az orvhalászok megütik árammal, oszt éjjel a sötétben nem lelik meg. Nem lehetetlen, hogy igazuk van. Zárszóként annyit. Egyszer visszatérek még, a halvédelemre. Hogy miért? Nagyon egyszerű oka van. Kezd úgy festeni a dolog, hogy fizess sok pénzt, aztán horgászhatsz. A halat dobd vissza, ne kelljen telepíteni a víztulajdonosának. Jó lenne valamim ilyesmit bevezetni a vadászatban is. Ne lehessen lőni, csak vaktölténnyel.  -.appa.