Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még, abban a tévhitben, hogy a kárpótlással kapcsolatos fejtegetésem megszakítottam, és áttértem a földvásárlás boncolgatására. Hát nem! Ismét tévedésben vagytok. A földvásárlás, egy másik szál, amit majd később kifejtek. Maradjunk, a kárpótlási jegyek eladásánál. Eljött a mi napunk. Mehettünk, Mi is a Megyeházára. Irgalmatlan tömeg. Azt nem is mondottam eddig, hogy közben felröppentek hírek, az Ltd még további húsz százalékot fog fizetni azoknak, akik nekik adják el a kárpótlási jegyeiket. Gondolom sok jegyre volt szükség, hisz ez a piramisjátékféle konstrukció kezdett kimerülni. Alátámasztja ezen feltevésem az is, hogy amikor Mi bekerültünk már nem volt pénz. Nem probléma, menjünk másnap reggel nyolcra, és fizetik a húsz százalékot. Ugyanis, az nem úgy volt, hogy fizetnek egyből. Nem bizony, előbb 20 %. Természetesen, mindig volt valaki, aki látványosan ment el a megkapott 80 %-al. Mosolyogva, ment az emberek között, és boldogan válaszolgatott. Ezt a részt, egy bizonyos idő után lehetett megkapni. Két hét, vagy két hónap, már nem emlékszem, és erre jön majd a + 20 %. Mentünk másnap. Ahogy mondták, úgy is lett. Jöttek, két kisbőrönddel, ami tele volt pénzzel. Vártuk a napot, hogy jöjjön a levél, menjünk Nyíregyházára a maradék pénzt felvenni. Hát ez a nap nem jött el. A levél sem, de még azokra a levelekre sem, amelyekben kértem értesítsenek: mégis, mi a helyzet? Bementem a Történelmi Igazságtételi Bizottsághoz. Mondanom sem kell, hogy a titkárnő kedves volt, és biztatgatott, de gyakorlatilag nem tudott mondani semmit. Közben, odament a résnyire nyitott ajtóhoz, - ami mögött többen is hangoskodtak - és becsukta. Közben, zavartan csóválta a fejét (ezt nekem, nem szabadott volna hallanom). Amíg halottam szidott valaki, valakit, aki hálátlan, pedig Ő, elintézte, hogy felvegye a 100 %-ot. Ebből, arra következtetek, hogy a Történelmi Igazságtételi Bizottság, igazságérzete, arra azért érzékeny volt, hogy bizonyos személyeknek, ki legyen fizetve a 100 %-ék. Szóval, itt mondok még egy természetesen-t. Bedőlt, amint azt a pilótajátékok szokták. Vén István nyakába varrták az egészet, akit szerintem balekra vettek. Nem hiszem, hogy Ő lett volna az értelmi szerző. Utána, még bementünk, egy újságban meghirdetett összejövetelre. Az utcán is álltak az emberek. Mondtam: menjünk haza, nincs ebből semmi. Annyi hírt kaptunk később, hogy Vén Istvánt elmarasztalta a bíróság. Két évet kapott. Tévedés ne essék, egyáltalán nem sajnálom, hogy elítélték. Azt gondolom, kapott Ő annyit abból a pénzből, hogy megérte neki leülni, amennyit rászabtak. Azt is gondolom, ha elég sok emberrel tett jót a fejesek közül, akkor börtön nélkül megúszta. Annyit még hozzáteszek, hogy az általam többször is megnevezett bizottság, ami ezreket megvezetett (megint csak a rím végett) nem átallotta levélben értesíteni tagjait, hogy az elmaradt tagdíjat fizessék be. Nos, itt érkeztünk el a későbbhez. Olyan jó buli volt a kárpótlási jegy, hogy ezt többször is megismételték, és úgy rémlik, hogy különböző kormányok. A föld utáni kárpótlás, annak járt, akinek földjét az átkosban államosították. Vigasztalásul mondom, hogy a magánnyugdíj államosítása után negyven évvel, jöhet egy igazságos kormány, amely majd kárpótlási jegyben megadja részetekre. Ne higgyétek el. Csak viccelek. Valami egyéb módon fog benneteket megszabadítani, a kárpótlásként adott valamitől. A lényeg az, hogy a föld után kapott jegyeket is elkezdték felvásárolni. Természetesen ezt is 20 %-on. Sok idős TSz nyugdíjas, örült, hogy valami kis pénzt kap. Itt még külön buli volt, a részjegy. Ezeket is elnök elvtársék, agronómus uramék, meg ugye akiknek a TSz-ben jobban volt pénze, azok szépen megvették (a fecniket). Nem, az egyszerű, csóró tagság. Csupa jóindulat húzódott meg a vásárlás mögött. Nem tudni jó lesz e valamire, de így segítették az embereket egy kis pénzhez. Aztán kiderült, hogy jó lett valamire. Így aztán, az övék lett a TSz. Hogyan is zajlott a dolog? Árverezték a földeket, ki volt jelölve, hol? – mennyit? Megadva milyen művelési ágba van sorolva. Miért nem vettek, apámék földet? Mert nem lehetett. Úgy lett, valami 23 aranykorona, hogy egy TSz lett megbízva árverezzen az Ő nevükben. Hozzátartozik a történethez, hogy a kárpótlási jegyekből visszajárt volna háromezer forint. Az elismervénnyel menjünk Nyíregyházára, ott majd kifizetik. Természetesen nem fizették. Adtak egy budapesti címet, ahová azt be kell küldeni. Feladtuk ajánlva. Anyám, még kétszer íratott velem, hogy küldjék a pénzt. Többet nem írtam. Mondtam: a beutazással, meg a három levéllel, már lassan többe van, mint, amennyi pénzt várunk. Belenyugodott. Megmaradt kárpótlási jegyek vásárlásra lettek fordítva. Jobb esetekben 50 %-on váltották be. Így vett anyám, az unokájának, Mártinak egy pár aranyfülbevalót. Lehetett a kárpótlási jegyekért részvényt jegyeztetni. Ezekből volt, ami elveszett, de volt, ami az árát behozta. Ez alatt azt kell érteni, hogy névértéken, vagy kicsit többet hozott. Figyelembe véve, hogy mennyit ért a forint, akkor az is bukta volt. Később lett még egy nagy buli a jegyekből. Fel lehetett használni lakásvásárlásra. Ez úgy történt, hogy az árverezésre kijelölt lakást meglehetett venni kárpótlási jegyért. Egyik ismerősöm, Debrecenben akart egy kis lakást venni. Tényleg kicsit. Egyedül van, elég neki egy olyan 40 négyzetméter alatti is. Árvereztek egy kiégett belül kormos, és büdös lakást. Nagy reményei voltak, az majd nem kell senkinek. Csalódottan mesélte másnap. Sokan voltak az árverésen, labdába se tudtam rúgni. Képzeld, egymás ellen licitáltak. A végén, egy őrült ötmilliót adott érte. Hát totál fel kell újítani, az egészet. Aztán kiderült, az őrült kárpótlási jeggyel fizetett. Kérdeztem: egy millát megért? Annyit bőven. Akkor nem is volt a manusz olyan őrült. Vette a kárpótlási jegyet húsz százalékon. Csinálj, egy osztást a lakás árával kapcsolatban. Ezen elképedt. Tényleg siker történetek a kárpótlások? Valakiknek bizonyosan. Itt a vége a történeteknek.  -.appa.