Aki, azt mondja, hogy már egy ideje, nem a levelekből írok, annak igaza van. Nade, Hegel megmondta, hogy minden, mindennel összefügg. Legalábbis, ha valaki jól irányítgatja, terelgeti a témát, vagy még költőibb képpel élve gombolyítja a cselekmény fonalát. Ezen utóbbi mondatot, én mondtam meg. Már csak azért is, hogy lássátok én is ilyen, megmondó ember vagyok. Most tisztázzunk valamit. Direkte írtam, hogy „költőibb kép” (kiemelés tőlem) most mondhatjátok, hogy tuggyuk, ott van három sorral fentebb)). Nem ezt akartam mondani, mert (és megint idézem a bibliát) akinek van szeme, az lássa. Erre Ti, mondhatnátok, hogy e helyett igazán idézhetnék egyebet, aminek nagyobb hatása van a lélekre, értve alatta, hogy hat az emberek viselkedésére. Gondoljátok végig balga lelkek. Nem kívánok új egyházat alapítani. Annál hatásosabb szöveget, mint ami a tízparancsolatban van, nem igen tudnék én sem mondani. Amint látjátok, feltételes módba tettem. Ne zárjuk ki, annak lehetőségét sem, hogy tudnék (esetleg tudnák, megint az olvasó szabadsága). Tudjátok, ne ölj! Ne, lopj! Na, nem sorolgatom. Ott van a bibliában, oszt olvassátok el magatoknak. Nincs bibliátok? Arról nem én tehetek. Ha, nincs, akkor vegyetek. Mondta a költő, egy remek kétsorosban. De, komolyan. Minden jobb háztartásban van biblia. Valamikor, abban vezették, hogy valaki született, házasságot kötött, meg hasonló horderejű családi eseményeket. Itt jutottam el addig a pontig, hogy ismételten kérdést tegyek fel. Kizökkentendő az olvasót, a monotóniából. Nem tudom emlékszik e még valaki arra: hogy keveredtünk ide? Hova? Hát a káposzta fődre drágáim. Rémlik már? Na, jó. Nem kérdezgetlek benneteket. Nem feleltetés ez. Mi több, dolgozatot sem íratok veletek. Ez a káposzta föld, egy mellékszál volt, amit most elvarrunk, ezáltal megszüntetjük a szavaknak, kivérzés szerű bugyogását, folyását. (óvatosan az olvasással, de ezt, most nem pusztán ijesztgetésképpen mondom). Készüljetek, mert ha már így felhívtam a figyelmeteket, akkor a vérzésnek lesz még szerepe a történetben. Tehát emlékeztetőül, Márti visszautazott Hollandiába. Ez eddig tiszta sor. Az a történet következett, hogy: az infarktus utáni pergetés. Ott tartottunk: „akkor ott csetlettem-botlottam a derékig érő gazban”. Akiben akkor megfogalmazódott, hogy: de mit fogtál, jó gyerek?, az most hitelt érdemlő választ kap, kíváncsiságát képező kérdésére. Amiről hihetitek, hogy ez egyáltalán nem biztos. Mi van, ha elkanyarodok (kanyarodom) a történettel? Hát, azért se, vagy juszt se. (itt is válogathattok) Fogtam egy csukát. Na, most jobb? Hát ez, izgatott annyira?  Szóval, az infarktus utáni első horgászaton fogtam halat. Csakhogy, nem ez, a történet lényege. Veszem ki a csuka szájából a horgot, amit gyerekkoromban drillingnek hívtak. Ma már, csak egyszerűen hármas horognak nevezünk. Fokozott óvatossággal, mégiscsak munkavédelmi szakember vagyok. Az infarktus miatt véralvadásgátlót szedek. Óvatosan, meg ne szúrjam magam. Mikor azt hiszem, minden oké, a csuka vág egyet, rúg egyet (itt is választhattok). A lényeg. Kicsúszik, a feje a bal kezemből. Fordultában rákaffant, a hüvelyk ujjamra. Dől a vér, és mivel ballal tekerem, az orsó karját, piros vérem csorog az orsóra is. Miért?, miért? Jól sejted, nem hagytam abba a pergetést. A pergetésről már tudott, hogy micsoda. Hagy emlékeztesselek benneteket Nagy Lajossal már tisztáztuk. Tudjátok, a káposztással, aki tanár. Nem részletezem tovább. Ennyiből Vasváriban, már mindenki tudja, hogy kiről van szó. Most jön a poén. Találkoztam az egyik cimborával. Meglátja az orsót, azt mondja: mi van, fogtál csukát? Fogtam (most minek tagadjam). Jó mélyen nyelt, hogy így vérzett. Állapítja meg. Mire is: hát, nem a csuka vérzett, hanem én. Nos, ennyi volt a véres orsó története. A volt annyira igaz, hogy már az orsót is lemostam. Tudjátok? Hideg vízzel.     -.appa.