Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még, abban a tévhitben, hogy az ember tudatos lény. Tudatosan irányítja cselekedeteit és a jóra törekszik. Igyekszik tekintettel lenni a környezetére. Beleértve a többi embert, a növény és az állatvilágot. Hát nem. Ne legyenek ezzel kapcsolatban illúzióitok, vagy hiú reményeitek. Most, azt mondjuk, hogy az ember tudatos lény, de lássuk be, hogy a végtelen világegyetemben lehetnek, sőt megkockáztatom, hogy vannak más tudatos lények is. Mi több, azt is mondom, hogy az állatok sem, csupán ösztönös cselekvők. Ha, már azt mondottam, hogy a világ inkább spirituális, akkor felmerül a kérdés. Mennyire fontos az ember életében a spiritualitás? Ugye a bibliában megismerhettük az áldozó halmokat. Leraknak egy követ. Oltárt építenek. De egy jelentősebb fa is lehet, olyan hely ahová elmennek és az égiek segítségét kérik. Vannak aztán a szent hegyek. (a Hóreb, a Japánoknál a Fuji) Most mondhatjuk, hogy ott találkoztak a földön kívüliekkel, akiket Isten gyanánt tiszteltek.  Azon ne kezdjünk el morfondírozni, hogy: akkoriban miért hegyre szálltak le? Miért nem sivatagban szálltak le? Most hagyjuk, hogy János, Jelenések könyvében Patmosz szigetén történik meg az a találkozás, amire az UFÓ hívők szeretettel mondják, hogy a biblia is megörökít egy harmadik típusú találkozást. Szépen elmagyarázzák, hogy az bizony egy helikopterszerű gépezet volt. Ne foglalkozzunk ezzel. Amit mondani akarok. Az ember épületeket hoz létre. Lehetőleg nagy épületeket, (mert, nagyzási hóbortja van) ahol ügyeit intézi. Így helyettesíti a régi misztikus helyeket. Biztos pont az ember életében. Idefordulhat bizalommal, ügyes-bajos dolgaival, elintézik neki, segítenek rajta. (vagy nem) Nos, az épületek geometriai alakjának, vagy az alapjainak alakjának nem hiszem, hogy van mitikus jelentősége (négyszög, nyolcszög, kör). Úgy vélem ennek egyszerűen stabilitási és esztétikai megfontolásai vannak. Ha, valaki elveszíti a házát, az a felett kialakult bánatot sem, mitikus okokra vezethetjük vissza. Egyszerűen nincs hol laknia. Ez, vélem elég ok, a szomorúságra. Az otthon elvesztését az is sajnálja, aki fel sem tudja fogni, hogy mi a mikro univerzum. (az én házam az én váram, a saját kis világom, ami csak az enyém, én irányítom, őrzöm, védem és ő is őriz és véd engem) Ezek a házak aztán egymás mellé épülnek. Nagyobb biztonság reményében alakulnak ki a települések. Növekedvén a városok. Hankiss Elemér ír a városról, Paul Piehlerre hivatkozva , aki a „Látomás tájképekről” című könyvében, a „város a vadon alapvető lelki polaritásáról” ír és arról, az alapvető megkülönböztetésről, amely szembeállítja a várost a vadonnal, az ismertet, az ismeretlennel. Ilyenekről szerintem szó sincs. Belemagyarázás az egész. A természet arról nem tehet, hogy az ember, kivonja, kivonta magát a természetből. Mondhatni elkülönült a természettől és nem képes megélni természetes körülmények között. Na, most. Végig gondolva, az általam leírtak sem igazak teljesen. Gondoljunk csak bele. Az általunk primitívnek, meg természeti népeknek nevezett emberek, olyan körülmények között fennmaradnak, élnek, amely számunkra, civilizált kultúrlények számára élhetetlen. Tovább megyek. Szó esett a ház elvesztéséről. Következmény, hogy hajléktalanok vannak szerte az országban, helyesebb azt mondanunk, az országokban. Ez nem speciálisan magyar jelenség. Az emberiség szégyene, hogy bizonyos időnként. Időjárástól, ünnepektől függően segítséget nyújtanak. Télen, nagy csinnadrattával, krízis autóval, takarót osztogatva törődnek a hajléktalanokkal. Ez, az egyik legnagyobb képmutatás, többek között, amit az emberiség tesz. A lényeg. Az ellátatlan, biztos megélhetés nélküli emberek is fenn tudnak maradni. Élni tudnak, méltánytalan és mérhetetlenül sanyarú körülmények között.       -.appa