appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Gondolódzkodás, az olimpiáról

2017. február 20. 05:34 - appasztorik

meg a sóról

Szeretett testvéreim a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy a kormánynak köze van az olimpiához. Lajos, ezzel kapcsolatban kimondta az igaz szót: “nem a kormány, nem a parlament ügye” az olimpiarendezés. Azt is mondta még. Legfeljebb segítheti az olimpia rendezését a kormány. Na, még a parlament is hozhat olyan döntéseket, ami ezt segíti. Értitek, mármint az olimpia rendezését. Aztán van még egy örömhír. Eddig ugye félrevezettek minket, hogy vidéki lebonyolítási helyszínek is lesznek. Most már megnyugodhatunk.  A frakcióvezető úr szerint az olimpia kevés fővároson kívüli embert érint. Még egy jó hír. Ezért nem kell a kérdésről nemzeti konzultációt tartani. Azért ez nagydolog, kicsinyhitűek. Ugye, hogy vannak olyan dolgok, amikről nem kell konzultáció. A frakció vezetés mellett a nagy bemondások is Lajos tevékenységi körébe tartoznak. Elgondolkodtató azért milyen jó meglátásai vannak. Másik jobb, mint az egyik. Ez a kifejezés, nem célzás arra, hogy össze-vissza beszél. Ki írja neki a szöveget? A kommentek annyi mindent ráhordtak, hogy az nem mindennapi. Még a feleségét is előszedték, hogy elhagyta. Azon is elgondolkoztam, hogy van e, olyan összeg, amiért én az ország marhája lennék. Hát nyugodjatok meg. Lenne. Azon is elgondolkodtam. Mi, az élet sava borsa? A meséből tudjuk, hogy a só. És, mint tudjuk, az igazi a Himalája só. Most kapaszkodjatok meg. Ezt a sót, a Himalája sóbányáiban bányásszák. Jó tudni róla, hogy az egyik legértékesebb, természetes sófajta. Jegyzem meg. A „sófajta” szerintem bulvár kifejezés. Már csak azért is mert, ízesítésre a nátrium kloridot használjuk. Még egy kecsegtetés. Képzeljétek el, kézzel nyerik ki, ipari kezelésnek nem vetik alá, és mentes minden szennyeződéstől, vegyi anyagoktól. És még azt is megtudhatjuk, hogy a Himalája só, a parajdi sóhoz hasonlóan 84 féle ásványi anyagot tartalmaz, és kellemes ízű. Értelmezzük, ezt a zagyvaságot. A só, mint a NaCl, egy vegyület. A vegyület, vegyi anyag. Tehát a leírat szerint, ez a csodálatos anyag önmagától is mentes. Mi több, még 84 féle ásványi anyagot is tartalmaz. Nem okoz talán meglepetést, ha elmondom, az ásványi anyagok is vegyületek. Az ismertető szerint, ezek is mind csodálatos anyagok lehetnek, hiszen ezek sem vegyi anyagok. Ráadásul, mint megtudhatjuk, nem is szennyezők, és ráadásul kellemes az ízük. Szóval megy a kamuzás, a népek meg beveszik. Bocs benyalják, mint marha a sót. Az nyalósó, a Himalája só meg etető só. Beetetés, hogy drágán megvegyék a népek. Egy dolgot elmondok. Voltam kétszer a parajdi sóbányában. Busszal mentünk le. A buszokat gázolajjal üzemeltetik. A dízelüzemű járművek pedig kormolnak. Talán annyira nem, mint a nagyon egészséges anyagokról szóló cikkek írói.    -.appa.

41 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr2212274485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stim 2017.02.20. 11:21:24

Engem nem érdekel kinek van közeaz olimpiához. Engem az érdekel ki fizetné ki. Egy alsó hangon 700 milliárd forintos kiadás nagy luxus véleményem szerint. Talán inkább ilyen apróságokkal kellene foglalkozni mint ez:

www.nyugdijguru.hu/ongondoskodas/nyugdijcelu-megtakaritas/a-nagykoru-gyermekek-kotelezettsege/a-gyerekek-nyakaba-szakadhat-a-szulok-eltartasa

Megvan annak a pénznek a helye. Pártoktól függetlenül.

stim 2017.02.20. 11:46:49

Szóval ha jól értem arra nincs pénz, hogy azok akik befizették a nyugdíjat megkapják amikor idősek lesznek de arra van pénz, hogy 700 de inkább több milliárd forintot kifizessünk olimpiai játékokra?!

Van már ebben az országban elég stadion. Nem látom, hogy ezek a stadionok mitől lennének megtérülő befektetések azok számára akik kifizették.

Én szeretem a művészeteket de nem gondolom, hogy az országban mindenkinek absztrakt expresszionizmussal kellene foglalkoznia. Pedig Hentai Simon képét ha jól emlékszem 70 millióért adták el pedig az állam soha életében nem költött ennyit a képzésére. Magyarán szólva vastagon nyereséges a műkincsvásárlás és ezért pl. Matolcsyt nem lehet hibáztatni ha jó festőktől műkincseket vásárol. Akkor most vessük össze azzal, hogy a stadionoknak milyen a kihasználtsága és a bevétele. Összehasonlításképpen. Az egyik stadion 6milliárdba került míg a fiatal tehetségek képzésére országosan egész évben költenek 6milliárdot. Vajon melyik éri meg jobban? Ezzel összevetve 700 milliárd kurvasok pénz.

stim 2017.02.20. 12:04:10

megaztán ha már megnézzük, hogy országos vagy fővárosi rendezvény lenne-e? A kérdésem megint az, hogy ki adja rá a pénzt? Egyből kiderül, hogy országos finanszírozású-e a buli vagy a főváros nyúl a zsebébe akkor mikor éppen lemondott a HÉVről és fel kéne újítani a metrót...

Amíg az Alföldön munkanélküliség van addig mindig erős lesz a Jobbik mint alternatíva a konzervatív, nemzeti érzelmű szavazóknak. Budapest a térség egyik legfejlettebb régiója. Én itt élek, szeretem ezt a várost, gyönyörűnek tartom, látom mennyit fejlődött az elmúlt években a jó kormányzásnak köszönhetően. Jó lenne azt tudni, hogy a vidék is fejlődik. Amikor nézem a miniszterelnök országjáró körútját amiben polgármesterekkel tárgyal vidéki városok, telpeülések fejlesztéséről akkor nem ekkora összegekről van szó. Ha Budapest jól áll akkor a vidékre kell koncentrálni és nem a vidéknek kell támogatni a budapesti olimpiát. Véleményem szerint.

Sok sikert kívánok a jó kormányzáshoz.

LIPSIK adjatok vissza az ELLOPOTT 270 milliardot ! 2017.02.20. 12:08:56

Ha a lipsik nem loptak volna el 270 milliardot, akkor a harmada mar megvolna a koltsegeknek.

2017.02.20. 12:17:35

@LIPSIK adjatok vissza az ELLOPOTT 270 milliardot !: Az nagyjából a 10 %-a az ellopott 3000 milliárd magánnyugdíjvagyonnak.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2017.02.20. 12:46:09

@stim: 700 milliárd hét év alatt. A GDP 0,5%-ról van szó. Ha meg is duplázódik, akkor is 7 évig évi 1%-ról beszélünk.
A többi költségét az olimpiának magánberuházások állják, amik után jönne a 27%-os áfa-bevétel.
Az 1% körüli kiadást kompenzálná az addig létrejövő 120.000 új munkahely (ez még a görög olimpiánál is megvolt, ennyi mindenképpen várható nálunk is), és az 1-2%-os GDP-növekedés (ez is megvolt a görög olimpiánál is).

További infó, ha megy az angol:
iobe.gr/docs/research/en/RES_05_F_15012015_REP_EN.pdf

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2017.02.20. 12:50:56

@stim: A 700 milliárdot nem stadionokra költené a kormány, hanem ellopnák. :-)
Na de félretéve a viccet: a 700 milliárdból építenének a megvalósítási tanulmány alapján több ezer "lakást", amiket az olimpia után bérlakásprogramra lehetne használni. Nyilván az olimpia nélkül ilyet pl soha nem fog az állam támogatni a következő 30 évben. Ebből a pénzből járulnának hozzá Csepel tömegközlekedésének a bővítéséhez, Csepel bekötésébe a kötöttpályás tömegközlekedésbe. Erre a Fővárosnak illetve Csepelnek nem lenne pénze a következő pár évben.
Stb... Szóval az a 7 éven át évi 10-20 milliárd kiadás nem lenne horror, és értelmese dolgokra is menne, nem csak ellopnák.

Egyébként meg, ha a pénz megvan, és a szándék a lopás lenne, akkor ellopják Olimpia nélkül is. Az Olimpiával annyit nyerünk, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felügyelné a költéseket, Olimpia nélkül meg senki.

kúrórudi 2017.02.20. 12:57:36

A posztoló vajon milyen anyagot nyom?

kúrórudi 2017.02.20. 12:59:07

@roli101:
"évi 1%-ról beszélünk"

pont ennyi volt az MNYP kiadás is.... akkor feleslegesen nyúlták le szerinted, mert bírtuk volna?

jandera 2017.02.20. 13:05:51

És akkor mondá nagy Vezérünk: - Ha nem teszik, hát akkor 2024-ig felmegyünk a holdra.
Ez vicc volt, de lehet meg is állna al ólompina árából...

high up! 2017.02.20. 13:14:05

@Meister: "Az 1% körüli kiadást kompenzálná az addig létrejövő 120.000 új munkahely "

Hábammeg még ha kubikosokkal éppítetetnék tovább a már ma is is a világrekord sza´mú üresen kongó magyar stadionokat, akkor se keletkezne több 12 ezernél. Oszt akokr az építkezés 70 évig is eltartana,addig tényleg meglenne az a 12 ezer új, világversenyképes mukahely. Utána meg mennének vissza segélyre Szabolcsba.

FOLYTASSUK!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.20. 13:17:50

@Meister: A GDP kb. 30000 milliárd. Annak 1 százaléka 300 milliárd, vagyis az 700 milliárd több mint 2 százalék. Sicc vissza az általánosba matekot tanulni!

erol 2017.02.20. 13:19:49

@Meister: " Erre a Fővárosnak illetve Csepelnek nem lenne pénze a következő pár évben."
Hogyhogy? Pont azt fejtegetted, hogy mennyire bagatell összeg az a 700 milliárd.

stim 2017.02.20. 13:19:55

@Meister: mindegy, hogy hány év alatt, a 700milliárd az 800 milliárd...900milliárd...1000 milliárd... mindegy, tényleg, hogy mennyi idő alatt. Ha ennyi pénzt fel tud szabadítani a kormány a költségvetésből akkor érzésem szerint lehet azt másra, hasznosabb dolgokra költeni. Az pedig nem érv, hogy ellopnák ha nem erre menne...

Ami a bérlakásprogramot illeti. Csinálják azt. Olimpia nélkül. A stadiont akkor is CSAK stadionnak lehet használni. Egyetlen extrém esetről tudok amikor stadiont nem rendeltetésszerűen használtak amikor Szarajevóban alkalmi temető és menedékhely volt mert oda nem tudtak belőni a mesterlövészek a délszláv háború idején. Ezen kívül másra nem használható de biztos vannak elképzelések amit ugyanúgy nem kommunikálnak le.

Az a vita ami most történik talán nem lett volna baj ha lezajlik a médiában a jelölés előtt. Az ellenzék pont arra való, hogy megnézze, hogy érdemes-e megvalósítani. Bár amennyire hiteles ellenzékünk van... Korábban akarták... de ez tényleg mindegy. Aki állja a cehhet azt nem kérdezték meg, hogy akarja-e? Népszavazás nélkül is lehet közvéleménykutatást csinálni, lényegesen olcsóbb. Ha jó a mintavétel akkor reprezentatív.

Nagyra értékelem, hogy a jó kormányzásnak köszönhetően van többlet a költségvetésben. Elismerem a jó munkát. Nekem akkor is az a véleményem, hogy ezt a pénzt nem olimpiára kellene most költeni.

high up! 2017.02.20. 13:23:46

@Meister: "700 milliárdból építenének a megvalósítási tanulmány alapján több ezer "lakást", amiket az olimpia után bérlakásprogramra lehetne használni. Nyilván az olimpia nélkül ilyet pl soha nem fog az állam támogatni a következő 30 évben. "

Oszt miért nem, mer te aszondod? Te valami nagyon kezdő lehetsz, hogy asziszed, hogy Bóvlisztánban azért épül avalami mert kell és hasznos, nem pedig azért, mert feltünés nélkül (vagy akár azzal ois) nagyokat lehet lopni a projektből.

Az állami bérlakás programból nem lehet lopni, mert nincs megtérülése. Ha nem így lenne, akkor azt meg lakóparknak és hoteleknek hívnák és magánvállakozások építenék magán erőből.

Úgyhogy summa summarum, ami értelmes és közhasznú beruházást lehetne csinálni, azt meg lehet csinálni olimpiai tolvajgazdaság nélkül is. Oszt majd szólj, hogy mikor indulnak a fidesz rablók alatt ezek a közhasznú beruházások, ha nem lesz olimpia.

FOLYTASSUK!

high up! 2017.02.20. 13:26:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

várjál má, ez a fidesz troll benézte, hogy a 270 milliárdot nem a libsik, hanem a maTrollcsi alapítványok lopták el.
Ennyire behülyült kádere maradt Orbaneszkunak a netes harcra, hogy má a gazdijukban is libsit látnak.

FOLYTASSUK!

erol 2017.02.20. 13:27:15

@Meister: " Nyilván az olimpia nélkül ilyet pl soha nem fog az állam támogatni a következő 30 évben"
Ezt soha nem értettem. Ezek szerint ha lakásom felújításra szorul, kénytelen vagyok házibulit rendezni, mert anélkül az elkövetkezendő 30 évben biztos nem csinálnám meg? Milyen idiótaság ez már?

igazi hős 2017.02.20. 13:44:54

@Meister: Nem, nem ebből épülne bármi is Budapesten, hanem efelett. 700-ba csak a közvetlen olimpiai létesítmények kerülnének, BP fejlesztésére még 1500 menne le. Persze ezek "amúgy is szükséges" fejlesztések, amit "csak előrehoznak" az olimpia kedvéért. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy nem minden szavuk hazugság, a csepeli bekötőút és környékének rendezése vagy az új híd (bár nem az Illatos útnál, hanem inkább lejjebb) tényleg hasznos lenne. De Budapesten nagyjából bárhol elmondható, hogy elkélne egy új híd, meg némi közlekedésfejlesztés.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2017.02.20. 13:52:34

@high up!: Minden Olipmpia rendezésnél megvolt eddig a 120.000 új munkahely. Olvass utána, és utána vitatkozzunk, mert ez így értelmetlen. Köszi.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2017.02.20. 13:53:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Sicc vissza az általánosba matekot tanulni!"
Igen, és ezt az összeget osszd el hét évre, ahogy írtam. Sicc vissza az általánosba olvasni tanulni!

sZulamith 2017.02.20. 14:36:10

Vajon mikor vett levegőt a poszt irója? Semmi hézag, csak szöveg, és szöveg:) Aki még igy is végig olvassa, annak szabad gratulálni.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.02.20. 15:19:11

Rövidlátó butaság azt hajtogatni, hogy ennyi pénzből mennyi nyugdíjemelést satöbbit lehetne fedezni. Ha az összes pénzünket feléljük, akkor itt maradunk üres zsebbel. Már nagyon-nagyon régen leírták a modern (és kapitalista) gazdaság egyik működési elvét: a megtermelt többletérték egy részét új beruházásba kell visszaforgatni, hogy később is legyen mivel megtermelni a következő adag pénzt. Az ország pénzének egy részét mindenképpen pénzcsinálásra kell felhasználni, márpedig a pénzcsinálásra nekünk egyre kevesebb lehetőségünk marad az idegenforgalmon kívül. Óriási költségekre van szükség, de azok, ha jól vannak megtervezve, meg fognak térülni, később.

A fontos csak annyi lenne, hogy a költségek ne legyenek nagyobbak a valóban szükségesnél. A "lopás", amit mindenki állandóan emleget, vaskosan zsíros megbízásokat jelent, amellyel a kivitelezők és a közvetítők jó nagy hasznot fölözhetnek le végül. Ugyan a világon sehol sem tilos jó nagy hasznokat lefölözni – miért nem ekézzük folyamatosan a Microsoftot, például? –, de itt most a hatalmas számok sok embernél érik el a belenyugvás felső határát. Politikai érdeke is a kormánynak, a jelenlegi vezetőknek, haszonélvezőknek, hogy ezzel ne húzzák ki a gyufát, ne adjanak lovat a szerencsétlen, nyamvadt, mégis feltámasztható ellenzék alá.

sas70 2017.02.20. 16:00:02

@Meister: Olimpiai pályázatra előzetesen ha jól emlékszem 3 milliárdot terveztek. 15 lett maradhat?
A vizes vb. 20 milliárdja már 100 fölött jár, szóval biztosan pont az olimpiai költségek nem szállnának el!
A havat, jeget nem volt idő, pénz, akarat eltakarítani, de az olimpia az más.
Lukas gatyával, lukas cipővel rázzuk a rongyot, mert az jó!

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2017.02.20. 16:01:21

@stim: "Nekem akkor is az a véleményem, hogy ezt a pénzt nem olimpiára kellene most költeni." És ezt egyébként maximálisan akceptálom is. Én nem mondom, hogy mindenkinek egyet kellene értenie, csak szeretném, ha sem mellette, sem ellene nem a populista demagógia (érzelmekre hatás, tények nélkül) lenne az egyetlen bevetett eszköztár. Ezért szeretném, ha az emberek utána olvasnának a görög Olimpiának is, hogy ott mi vezetett ahhoz, hogy az a rendezés az olimpia-rendezések állatorvosi lova lett.

sas70 2017.02.20. 16:07:25

@Androsz: Ahhoz, hogy Magyarországon a beruházások fejlődjenek, nem olimpia kell, hanem kedvező üzleti környezet, amibe az is beletartozik, hogy nem változtatjuk meg hetenként a szabályokat, nem a bürokráciát növeljük, nem zavarjuk haza a multikat, ha kedvünk tartja, az oktatást fejlesztjük és nem lopjuk el a hozzánk beömlő EU-s milliárdokat...stb.

high up! 2017.02.20. 16:36:02

@Meister: "Minden Olipmpia rendezésnél megvolt eddig a 120.000 új munkahely. Olvass utána, és utána vitatkozzunk, mert ez így értelmetlen. Köszi."

Jaj, há a görög 25%-os munkanélküli mutatón hogy látszik az a 120 ezres új munkahely! Még ma is ott állnak teljes foglalkoztatásban az összeomlott stadionok tövében, nemde?

Te, mutasd má azt a tanulmányt arról a 120 ezer új munkahelyről, csak nehogy kiderüljön már róla, hogy amíg építenek egy stadiont az 1000 új(??) munkahely, amiről aztán elfelejtik közölni, hogy a befejezés után az 1000 új munkaerő kivétel nélkül megy munkanélküli segélyre.

Különösen majd 2020 után, amikor már nem lesznek EU támogatás hegyek, amiből az építőipar jelenlegi zuhanásának a mértékét sem lehet majd tartani.

FOLYTASSUK!

high up! 2017.02.20. 16:47:08

@sas70: "Ahhoz, hogy Magyarországon a beruházások fejlődjenek, nem olimpia kell, hanem kedvező üzleti környezet, "

Bóvlisztán már rég leszakadt az EU-tól (frankón lezuhant az 5. legszegényebb EU ország helyére), ugyanis mind a feldolgozóipari beruházások, mind a magas hozzáadott értékü beruházások (a fidesz trollok kedvéért: a fenntartható versenyképes fejlődéshez szükséges elemi beruházások) úgy elkerülik ezt a félázsiai országot mint Orbaneszku a TV vitákat.

A fidesz trollok asziszik, hogy az a tartós GDP növekedés, hogy majd a nem megszorítások 100 milliárdjaiból minden évben építenek stadionokat, MNB alapítványi ingatlanokra kiszórják a szintén 100 milliárdokat, oszt ebben a betonban meg téglában van a magas hozzáadott érték, na meg a tartós foglalkoztatás.

FOLYTASSUK!

TBone 2017.02.20. 17:03:36

@Meister: Aki b@szni megy vigyen magával f@szt is. Először legyenek meg a feltételek, majd UTÁNA pályázzunk Olimpiára. Ha lesz rendes tömegközlekedés, lesznek olyan sportlétesítményeink, amelyek fenn tudják magukat tartani hosszú távon, majd akkor lesz érdemes jelentkezni. Addig csak szép színes prezentációs álmokat kergetünk.

sas70 2017.02.20. 17:04:23

@high up!: De ugye most ezzel nem azt akarod mondani, hogy az erősödéses-jobban teljesítéses-felcsökkenés az kamu?

sas70 2017.02.20. 17:10:30

Ráadásul mindig ilyenek jutnak eszembe:
"Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán."
" Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk."

high up! 2017.02.20. 17:17:32

@sas70: " De ugye most ezzel nem azt akarod mondani, hogy az erősödéses-jobban teljesítéses-felcsökkenés az kamu?"

Hádehogymá!! Alig várom má, hogy Albániában is megvilágodjon egy ottani felcsúti hibbantnak az elméje, oszt felhúzzon egy ciklusban 3-4 stadiont. Oszt akkor majd büszkén hirdetheti, hogy az albán GDP növekedés világrekorder, évi 248%! Meglett a 120 ezer új munkahely!
Albánia mindenkinél jobban teljesít, aki az ellenkezőjét állítja az hazudik és Rogántóni (ha előkerül egyszer a hosszú bujdosása után), majd bepereli.

FOLYTASSUK!

Jakab.gipsz 2017.02.20. 17:43:24

Az Olimpiát majd meg rendezzük a akkor ha a nyertes vissza lép, volt már ilyen sport esemény.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2017.02.20. 17:58:15

@erol: "Ezt soha nem értettem. Ezek szerint ha lakásom felújításra szorul, kénytelen vagyok házibulit rendezni, mert anélkül az elkövetkezendő 30 évben biztos nem csinálnám meg? "

Nem, ezt inkább arra tudnám hasonlítani, hogy ha van egy lakásod, ahol elromlott a csap, meg egy lukas alsógatyád, de nincs csajod, akkor a lukas alsógatya kevésbé probléma a következő időszakban, nem azt veszed előre. Ugyanígy a budapesti közlekedés fejlesztése Csepel felé kb örökre rá fog érni, helyette pl. autópályát fognak abból a pénzből építeni a szlovák határhoz (ez most példa volt, ne köss bele, hogy olyan, hogy Szlovákia nincs is).
Én úgy gondolom, hogy a budapestet leginkább érintő fejlesztések ellen budapestiként hülyeség tiltakozni. De más meg nem így gondolja, lelke rajta, csak ne azzal érveljen, hogy "mert ezek lopnak", mert "ezek" ugyanabból a pénzből ugyanannyit fognak lopni, attól függetlenül, hogy villamost építenek Csepelre, vagy autópályát a szlovák határhoz, tehát ez egy hibás és felesleges érvelés.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2017.02.20. 18:00:18

@igazi hős: Köszi a kiegészítést. Viszont nem is lehet pl. a magánberuházásokat is állami költségnek venni, szerintem. És sajnos sok kommentben ez köszön vissza, hogy olyan összegeket írnak, amikben az is benne van, a befolyó összegekbe meg kb semmit nem számolnak bele.

ulpius66 2017.02.20. 19:43:37

Kedves ballibsi elvtársak! Kedves Olimpia ellenzők!!

Tik tényleg komolyan azt hiszitek, hogyha NEM LESZ OLIMPIA BUDAPESTEN akkor több lesz a fizetésetek és jobb az ellátásotok a kórházban, és ráadásul a Fidesz kevesebbet fog lopni???

Ha tényleg azt hiszitek, akkor rettentő naivak vagytok!!!

ulpius66 2017.02.20. 19:50:13

Egyébként meg kibaszott érdekes felmérés lenne, ha megkérdeznék az OLIMPIA ellenzőit, hogy miért is ellenzik az Olimpiát???

Jönnének a jól bevált ballibsi válaszok.....amit itt fentebb is olvashatunk a kedves ballibsi kommentelőktől......

Biztos első helyen lenne, hogy féltik a magyar gazdaságot!

Ja, Mari néni a panel nyolcadikról jobban meg tudja ítélni a magyar nemzetgazdaság helyzetét, mint a magyar kormány, MNB, Budapest önkormányzata, stb.....

Nagyorrú Barbi 2017.02.20. 20:17:51

Elvtársak! '18-ban le kell váltani Orbánt! Oszt, ha nem sikerül, akkor megint szarban lesztek,,, Addig is erősítsétek tovább a szilárd szocialista alapokat! Éljen a PÁRT!

kvadrillio 2017.02.20. 20:42:03

nanehogymáááááá nelegyen köze hozzáááá !!! A MACCABIT, AMI 2 ÉV MÚLVA LESZ, HÁNY MILLIÁRDDAL IS TÁMOGATTA MÁR IDÁIG ?????????
süti beállítások módosítása